Lukács Evangéliuma 24 EFO

Jézus feltámadása

1 A hét első napján kora reggel az asszonyok kimentek a sírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is.

2 A sziklasír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mikor odaértek, ez a kő már félre volt gördítve.

3 Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták sehol.

4 Ezen nagyon elcsodálkoztak és zavarban voltak. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában.

5 Az asszonyok megijedtek tőlük, és a földre borultak. De azok így bátorították őket: „Miért itt keresitek azt, aki él? Ez a halottak helye!

6 Jézus már nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, mit mondott nektek még Galileában!

7 »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és szükséges, hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

8 Ekkor az asszonyoknak eszébe jutott, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik.

9 Azután az asszonyok hamar visszamentek a városba, és mindezt elmondták a tizenegy apostolnak és a többieknek.

10 Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták.

11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és úgy gondolták, hogy mindez csak bolondság.

12 Péter mégis felkelt és elfutott a sírhoz. Lehajolt, és benézett a sírkamra üregébe, de csak a vászonlepedőket látta ott. Azután egyedül elment, és azon gondolkozott azon, hogy vajon mi történhetett.

Az emmausi úton

13 Ugyanezen a napon Jézus két tanítványa elindult Jeruzsálemtől Emmausba, egy kis faluba, amely a várostól tizenkét kilométer távolságra volt.

14 Útközben azokról a dolgokról beszélgettek, amik azokban a napokban történtek.

15 Miközben beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus csatlakozott hozzájuk,

16 de a tanítványok nem ismerték fel, hogy ő az. Valami megakadályozta őket, hogy ráismerjenek.

17 Jézus megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettek?”Ekkor azok szomorúan megálltak.

18 Az egyik, akit Kleopásnak hívtak, ezt felelte: „Úgy látszik te vagy az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ezekben a napokban.”

19 Jézus megkérdezte: „Miért, mi történt?”Azok így feleltek: „A názáreti Jézusról van szó, aki szavaival és tetteivel egyaránt bizonyította, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt.

20 De népünk főpapjai és vezetői kiszolgáltatták őt, és elérték, hogy halálra ítéljék és kivégezzék a kereszten.

21 Pedig mi azt vártuk és reméltük, hogy ő fogja Izráel népét felszabadítani. De már három napja, hogy mindez történt.

22 Ezenkívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, ahová Jézus testét temették.

23 De a holttestet nem találták ott. Mikor visszajöttek, azt állították, hogy látomásban angyalokat láttak, akik azt mondták, hogy Jézus él.

24 Ekkor néhányan közülünk kimentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok mondták, de Jézust magát nem látták.”

25 Ekkor Jézus kezdett beszélni: „Milyen nehéz felfogásúak vagytok! Milyen nehézkesen mozdul a szívetek, hogy a próféták szavait elhiggyétek!

26 Hogy lehet, hogy nem értitek: feltétlenül szükséges volt, hogy Krisztus előbb mindezeket elszenvedje?! Csak azután mehetett be dicsőségébe! Hiszen mindezt világosan megmondták a próféták is!”

27 Azután Jézus részletesen elmagyarázta a két tanítványnak mindazt, amit az Írások őróla mondtak. Mózes könyveivel kezdte, és folytatta az összes többi prófétával, az egész Íráson keresztül.

28 Közben megérkeztek Emmausba, ahová indultak, de Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni.

29 A tanítványok azonban nagyon kérlelték: „Maradj velünk, hiszen mindjárt este van, és vége a napnak!” Így hát Jézus velük maradt, és együtt mentek be a házba.

30 Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek, tört a kenyérből, és a tanítványoknak adta.

31 Azoknak ekkor megnyílt a szemük, és ráismertek Jézusra. De ő abban a pillanatban eltűnt a szemük elől.

32 A két tanítvány akkor ezt mondta: „Mikor Jézus útközben beszélt, és az Írásokat magyarázta, úgy égett a szívünk, mint a tűz!”

33 Ekkor a két tanítvány felkerekedett, és visszament Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegy apostolt, és a többieket,

34 akik ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr! Megjelent Simonnak!”

35 Ekkor azok ketten is elmondták, mi történt velük az úton, és hogyan ismerték fel Jézust, amikor tört a kenyérből, és adott nekik belőle.

Jézus megjelenik a tanítványai között

36 Miközben erről beszéltek, hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és köszöntötte őket: „Békesség!”

37 Ekkor nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak.

38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek?!

39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait.

41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami, amit meg lehet enni?”

42 Akkor adtak neki egy darab sült halat,

43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Éppen erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Feltétlenül szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy megértsék az Írásokat.

46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: Krisztusnak meg kell halnia, de a harmadik napon fel kell támadnia a halálból.

47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Mondjátok meg nekik, hogy változtassák meg gondolkodásukat és életüket, és akkor Isten megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el ezeket mindenkinek az én nevemben! Ezt az örömhírt minden népnek hallania kell az egész világon!

49 Figyeljetek rám! El fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek. De ehhez itt kell maradnotok a városban, amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok.”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket.

51 Miközben áldotta őket, felemelkedett és egyre távolodott tőlük. Így vitték fel a Mennybe.

52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.

53 Minden idejüket a Templom területén töltötték, és dicsérték Istent.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24