Lukács Evangéliuma 6 EFO

Jézus a szombatnak is Ura

1 Egyik szombaton Jézus gabonaföldeken ment keresztül. A tanítványok téptek a kalászokból, kimorzsolták, és megették a magokat.

2 De néhány farizeus megkérdezte őket: „Miért csináljátok ezt?! Hiszen ez a Törvény szerint szombaton tilos!”

3 Jézus így felelt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor mind ő, mind az emberei megéheztek?

4 Bement Isten házába, elvette és megette az Úrnak szentelt kenyereket, és adott belőle azoknak is, akik vele voltak. Pedig a Törvény szerint ebből a kenyérből csak a papoknak szabad enniük.”

5 Majd így folytatta: „Az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is.”

Jézus szombaton is gyógyít

6 Egy másik szombaton Jézus a zsinagógába ment, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb karja megbénult.

7 A törvénytanítók és farizeusok gyanakodva lesték Jézust, vajon szombaton is meggyógyítja-e a bénát. Ugyanis mindenáron valami ürügyet kerestek, hogy vádolhassák.

8 Ő jól tudta, hogy azok mit gondolnak, mégis a bénához fordult: „Gyere ide, és állj a középre!” Az felkelt, és odament.

9 Jézus így folytatta: „Azt kérdezem tőletek: Vajon a Törvény szerint szabad-e szombaton valakivel jót, vagy rosszat tenni? Szabad-e megmenteni, vagy elvenni valakinek az életét?”

10 Körülnézett az ott ülőkön, majd ezt mondta a bénának: „Nyújtsd ki a karod!” Az kinyújtotta a karját, és abban a pillanatban meggyógyult.

11 A törvénytanítókat és farizeusokat azonban esztelen düh töltötte el, és maguk között arról kezdtek tanakodni, hogy mit tehetnének Jézus ellen.

Jézus kiválasztja a tizenkét apostolt

12 Azokban a napokban történt, hogy Jézus felment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát azzal töltötte, hogy Istenhez imádkozott.

13 Amikor eljött a reggel, magához hívta tanítványait. Kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett:

14 Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, Péter testvérét, Jakabot, Jánost, Fülöpöt, Bertalant,

15 Mátét, Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, Simont, akit zélótának neveztek,

16 Júdást, a Jakab fiát, és Iskáriótes Júdást, aki később elárulta Jézust.

Boldogok és áldottak vagytok

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok tanítványa, és nagy tömeg Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről is.

18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek.

19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert olyan erő áradt belőle, amely mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:„Boldogok és áldottak vagytok,akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,mert tiétek Isten Királysága!

21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,mert be fognak tölteni titeket!Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok!

23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.

24 De jaj nektek, ti gazdagok,mert már bőségesen megkaptátok,mindazt a jót, amit ez a földi élet nyújtani tud!

25 Jaj nektek, akik most jóllaktok,és elteltetek minden jóval,mert még éhezni és szűkölködni fogtok!Jaj nektek, akik most nevettek,mert még gyászolni és sírni fogtok!

26 Jaj nektek, ha mindenki dicsér titeket, mert a régiek is így dicsérték a hamis prófétákat!”

Szeressétek ellenségeiteket!

27 „Nektek mondom, akik hallgattok rám: szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket!

28 Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántanak titeket!

29 Ha valaki arcul üt az egyik oldalról, annak tartsd oda arcod másik oldalát is! Aki el akarja venni a kabátodat, annak az ingedet is add oda!

30 Mindenkinek adj, aki kér tőled! Ha valaki elveszi, ami a tiéd, ne követeld vissza!

31 Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek!

32 Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen még a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.

33 Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen ezt még a bűnösök is megteszik.

34 Ha csak azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy vissza is fogják fizetni, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Bűnösök is adnak kölcsön bűnösöknek, hogy visszakapják.

35 De ti szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót velük! Adjatok kölcsön, és ne várjátok, hogy visszaadják! Akkor Isten bőségesen meg fog jutalmazni titeket, és a Magasságos Isten fiai lesztek. Mert Isten jóságos a gonosz és hálátlan emberekhez is.

36 Legyetek ezért ti is irgalmasak és könyörületesek, ahogyan Atyátok is irgalmas és könyörületes!”

Ne ítéljetek!

37 „Ne ítéljetek el másokat, és akkor titeket sem ítélnek el! Senkit se vádoljatok, vagy hibáztassatok, és akkor titeket sem vádolnak majd! Bocsássatok meg másoknak, és akkor nektek is meg fognak bocsátani!

38 Adjatok másoknak, és akkor nektek is adni fognak! Igen, bőségesen adni fognak nektek, többet, mint gondolnátok! Olyan sokat öntenek a kezetekbe, hogy nem is bírjátok el, sőt az öletekbe ömlik majd. Mert amilyen mérték szerint adtok másoknak, nektek is ugyanolyan mérték szerint fognak adni.”

39 Jelképes történetekkel tanította őket: „Vezethet-e vak egy másik vakot? Nem! Hiszen akkor mindketten gödörbe esnek!

40 A tanítvány nem nagyobb a mesterénél. De ha már teljesen felkészült, ugyanolyan lesz, mint a mestere.”

41 „Miért nézed a szálkát a másik szemében, mikor a magadéban még a gerendát sem veszed észre?!

42 Hogy mondhatod a másik embernek: »Barátom, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből«, amikor a saját szemedben lévő gerendát észre sem veszed? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát! Akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy a szálkát is kivehesd az ő szeméből.”

Kétfajta gyümölcs

43 „A jó fa nem terem rossz gyümölcsöt. Ugyanígy rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt.

44 Tehát a saját gyümölcsei mutatják meg, hogy a fa, amelyen termett, milyen. Tövises bokrok nem teremnek fügét, és a tüskés bozót sem terem szőlőt.

45 A jó ember jó dolgokat gyűjt össze a szívében. Azokból hozza elő mindazt a jót, amelyet mond és tesz. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból hozza elő azokat a gonosz dolgokat, amelyeket mond és tesz. Mert a száj azt mondja ki, ami a szívet megtölti.”

Kétfajta ember

46 „Miért mondjátok nekem: »Uram, Uram!«, ha nem teszitek meg, amit mondok?

47 Aki hozzám jön, meghallgatja tanításomat, és engedelmeskedik a szavaimnak,

48 az hasonló ehhez: egy ember házat épített, és jó mélyre leásta az alapját. Egészen a kőszikláig ásott, és arra alapozta a házát. Azután jött az áradat, beleütközött a házba, és el akarta sodorni, de nem tudta megingatni, mert erős alapra építették.

49 Aki pedig hallja a szavaimat, de nem engedelmeskedik azoknak, az hasonló ehhez: egy ember házat épített, de minden alapozás nélkül, csak a földre. Amikor azonban jött az árvíz, a ház azonnal összedőlt. Csak egy romhalmaz maradt belőle.”

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24