31 „Simon, Simon, a Sátán engedélyt kért, hogy próbára tehessen titeket, és megrostáljon, ahogy a búzát szokták.
32 De én imádkoztam érted, hogy a hited kiállja a próbát. Ezért amikor hozzám visszatérsz, erősítsd meg a testvéreidet!”
33 Erre Péter így felelt: „Uram, kész vagyok veled börtönbe menni, vagy ha kell, meg is halok veled együtt!”
34 Jézus így válaszolt: „Péter, mondom neked, ma éjjel, még mielőtt a kakas kukorékol, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem!”
35 Azután így folytatta: „Amikor elküldtelek titeket pénz, tartalék ruha és saru nélkül, hiányzott-e valami szükséges dolog?”Ők pedig így feleltek: „Nem, mindenünk megvolt.”
36 Ekkor Jézus ezt mondta nekik: „De most, akinek van pénze, vagy valami holmija, vegye magához! Ha pedig nincs kardja, adja el a felsőruháját, és az árán vegyen egyet!
37 Mert mondom nektek: be kell teljesednie rajtam ennek az Írásnak:»Úgy bántak vele, mint egy bűnözővel.« Ézs 53:12Igen, ezt rólam írták meg, és hamarosan be is fog teljesedni.”