1 Az asszonytól született emberrövid életű, tele nyugtalansággal.
2 Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad,árnyékként tűnik el, nem marad meg.
3 Még az ilyen embert isrossz szemmel nézed,engem is törvénybe idézel?!
4 Van-e tiszta ember,tisztátalanság nélküli?Nincs egyetlen egy sem.
5 Ha meg vannak határozva napjai,ha számon tartod hónapjait,ha határt szabtál neki, amit nem léphet át,
6 akkor légy hozzá elnéző,hogy békén lehessen,és legyen annyi öröme,mint egy napszámosnak!
7 Még a fának is van reménysége:ha kivágják, újból kihajt,és nem fogynak el hajtásai.
8 Még ha elvénül is a földben gyökere,ha elhal is a porban csonkja,
9 a víz illatától kihajt,ágakat hoz, mint a csemete.
10 De ha a férfi meghal, lehanyatlik,ha az ember kimúlik, hova lesz?
11 Elfogyhat a víz a tengerből,a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,
12 de az ember nem kel föl,ha egyszer lefeküdt:az egek elmúltáig sem ébrednek föl,nem serkennek föl alvásukból.
13 Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában,ott rejtegetnél haragod elmúltáig!Kiszabnád időmet,azután újra gondolnál rám.
14 Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni?Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni,míg csak be nem következik a fordulat.
15 Szólnál hozzám, és én válaszolnék,kívánkoznál kezed alkotása után.
16 Akkor még lépteimet is megszámlálnád,de nem tartanád számon vétkemet.
17 Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem,és eltörölnéd bűneimet.
18 Még a hegy is szétomlik, ha ledől,és a kőszikla is elmozdul helyéről.
19 A köveket is lekoptatja a víz,a föld porát is elsodorja az ár.Így pusztítod el a halandó reménységét.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen,s el kell mennie.Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.
21 Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja.Ha semmibe veszik őket,nem veszi észre.
22 Teste csak saját fájdalmát érzi,lelke csak magát gyászolja.