1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2 Az élő Istenre mondom,aki megfosztott igazamtól,és a Mindenhatóra,aki megkeserítette lelkemet,
3 hogy amíg csak lélegzem,és Isten lehelete van bennem,
4 nem szól ajkam álnokságot,nem mond nyelvem hamisságot.
5 Távol legyen tőlem,hogy igazat adjak nektek!Míg csak meg nem halok,nem engedek feddhetetlenségemből.
6 Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom,egyetlen napomért sem gyaláz a szívem.
7 Úgy járjon ellenségem,mint a bűnös ember,és aki ellenem támad, mint az álnok.
8 Mert van-e reménye az elvetemültnek,ha véget vet neki Isten,és számon kéri tőle életét?
9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását,ha végszükségbe kerül?
10 Gyönyörködhet-e a Mindenhatóban?Segítségül hívhatja-ebármikor az Istent?
11 Megtanítalak benneteketIsten hatalmára.Nem titkolom el,mi a Mindenható terve.
12 Hiszen mindnyájan látjátok!Miért beszéltek hát hiábavalóságot?
13 Ez jut a bűnös embernek Istentől,ilyen örökséget kapnakaz erőszakoskodók a Mindenhatótól:
14 Ha sok gyermeke lesz is,fegyver vár rájuk,utódaiknak kenyere sem lesz elég.
15 Maradékait dögvész viszi sírba,özvegyeik nem siratják őket.
16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel,mint a por, és annyi öltözéket készíttetne,mint az agyag:
17 készíttethet, de az igazaköltik majd magukra,az ezüstön pedigaz ártatlanok osztoznak.
18 Háza, amit épített, mint a molyfészek,vagy mint a kunyhó,melyet a csősz készített.
19 A gazdag lefekszik,de nem lesz az többé:mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz.
20 Rémület lepi meg, mint az árvíz,éjjel ragadja el a forgószél.
21 Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy,elragadja lakóhelyéről.
22 Dobálja kíméletlenül,futva menekül előle.
23 Összecsapják tenyerüket miatta,és fölszisszennek lakóhelyén.