1 Lelkem összetört,napjaim kialvóban vannak:a temető vár énrám!
2 Bizony, gúnyolódásban van részem!Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem.
3 Tedd meg, vállalj értem kezességet!Ki más kezeskednék értem?
4 Mert szívükből eltávolítottad az értelmet,azért nem engeded fölülkerekedni őket.
5 Aki haszonért jelenti föl embertársait,annak a fiai hiába fognak sóvárogni.
6 Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt,olyan vagyok, mint akit arcul köptek.
7 Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt,minden tagom olyan, mint az árnyék.
8 Elszörnyednek ezen a becsületes emberek,és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.
9 De az igaz ragaszkodik a maga útjához,és a tiszta kezű ereje megnő.
10 De jöjjetek csak mindnyájan újra,úgysem találok bölcset köztetek!
11 Napjaim elmúltak,szétfoszlottak terveim,szívemnek vágyai.
12 Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni,mintha a világosság közelebb lenne,mint a sötétség.
13 Ha abban kell reménykednem,hogy a holtak hazája a házam,a sötétségben vetettem meg az ágyam,
14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem,a férgeket pedig anyámnak és nénémnek,
15 hol van akkor az én reménységem?Ki láthat itt reménysugárt?
16 Velem száll le a holtak hazájába,ha majd együtt a porba hanyatlunk.