29 mert Atyám adta nekem őket! Ő pedig mindenkinél hatalmasabb. Ezért juhaimat senki nem ragadhatja ki Atyám kezéből.
30 Az Atya és én egyek vagyunk.”
31 Ekkor a zsidó vezetők újra köveket kaptak fel, hogy megdobálják, és így öljék meg.
32 Jézus ezt kérdezte tőlük: „Sok jó dolgot tettem már a szemetek láttára Atyám akarata szerint. Ezek közül melyikért akartok most megkövezni?”
33 Azok így feleltek: „Nem azért akarunk megkövezni téged, mert valami jót tettél. Hanem azért, amit mondasz, azzal megsérted Istent. Hiszen ember létedre azt állítod, hogy Isten vagy!”
34 Jézus erre így felelt: „Nincs-e megírva a Törvényetekben: »Én mondtam, hogy istenek vagytok«?
35 Isten maga nevezte isteneknek azokat az embereket, akikhez szólt! Az Írás pedig mindig érvényes és igaz!