János Evangéliuma 5 EFO

Jézus meggyógyít egy beteget a Betesda tavánál

1 Ezek után egy ünnep következett, amelyre a zsidók fel szoktak menni Jeruzsálembe, és Jézus is felment.

2 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy vízgyűjtő medence, amelyet héberül Betesdának hívnak. A medencét öt oszlopcsarnok veszi körül.

3 Itt nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.

5 Volt közöttük egy férfi, aki már harmincnyolc éve beteg volt.

6 Jézus látta, hogy ott fekszik, és tudta, hogy milyen régóta beteg. Megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”

7 Az így felelt: „Uram, nincs senki, aki segítene bevinni a medencébe, amikor a víz felkavarodik. Mire odaérek, mindig valaki más lép be előttem.”

8 Ekkor Jézus ezt mondta: „Kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj el!”

9 Ekkor a férfi azonnal meggyógyult, fogta a hordágyát, és elment.Az a nap szombat volt,

10 ezért a zsidók rászóltak arra, aki meggyógyult: „Szombat van, a Törvény szerint nem szabad semmilyen csomagot hordoznod.”

11 Ő ezt felelte: „Aki meggyógyított, az mondta, hogy szedjem össze a holmimat, amin feküdtem, és menjek haza.”

12 A zsidók megkérdezték: „Ki az, aki ezt mondta neked?”

13 De az nem tudott válaszolni, mert sokan tolongtak ott, és Jézus eltűnt a tömegben.

14 Később Jézus találkozott ezzel a meggyógyult férfival a Templom területén, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál, de jól vigyázz, ne kövess el több bűnt, különben valami még rosszabb történhet veled!”

15 Ezután a férfi megmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg.

16 Emiatt a zsidók üldözni kezdték Jézust, és meg akarták ölni, mivel szombaton gyógyította meg azt a beteget.

17 Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Atyám mindig tevékeny, ő folyton dolgozik! Ezért nekem is szünet nélkül végeznem kell a munkámat.”

18 Emiatt azután még inkább meg akarták ölni, mert megtörte a szombatot, és ráadásul Istent a saját apjának nevezte. Ezzel egyenlővé tette magát Istennel.

Jézus isteni hatalma

19 Jézus ekkor így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: egymagában a Fiú semmit sem tehet, csak azt, amit az Atya tesz. Mert látja, mit tesz az Atya, és ő is ugyanazt teszi.

20 Az Atya szereti a Fiút, ezért mindent megmutat neki, amit tesz. Sőt, még nagyobb dolgokat is fog rábízni, mint ez a gyógyítás! Akkor fogtok majd igazán csodálkozni!

21 Az Atya feltámasztja a halottakat, és életet ad nekik. Ugyanígy, a Fiú is életet ad azoknak, akiknek akar.

22 Az Atya senkit sem ítél meg. Az ítéletet egészen rábízta a Fiúra,

23 hogy mindenki ugyanúgy tisztelje a Fiút, ahogy az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút elküldte.

24 Igazán mondom nektek: aki meghallja, amit mondok, és hisz abban, aki elküldött engem, az örökké él! Az ilyen embert nem fogják elítélni, mert már kijött a halálból, és bement az örök életbe.

25 Igazán mondom nektek: eljön az idő, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia hangját, és aki meghallja, és elfogadja, amit mond, az örökké élni fog.

26 Ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy önmagában élete legyen.

27 Azt is rábízta, hogy ítéletet tartson az emberek fölött, mert a Fiú az Emberfia.

28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott, aki a sírban van, meghallja a Fiú hangját,

29 és kijön a sírból. Akik jót tettek, az életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat, azok ítéletre támadnak fel.

Jézusról tanúskodnak a tettei, az Atya és az Írások

30 Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Mindig úgy ítélek, ahogyan az Atyától hallom, ezért igazságos, ahogyan ítélek. Hiszen nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem.

31 Ha saját magamról tanúskodnék, az nem lenne érvényes.

32 De van valaki, aki tanúskodik rólam, és tudom, hogy amit ő mond, az igaz.

33 Ti megkérdeztétek Jánost, és ő hűségesen tanúskodott az igazságról.

34 Nekem azonban nincs szükségem arra, hogy az emberek tanúskodjanak rólam. Mindezt csak azért mondom, hogy ti megmeneküljetek.

35 János olyan volt, mint egy égő fáklya, amely megvilágítja az utat. De ti csak egy ideig akartátok a világosságát élvezni.

36 Mellettem azonban erősebb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: a tetteim! Azok a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, és amelyeket elvégeztem — ezek bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.

37 Sőt, maga az Atya is tanúskodott rólam, aki engem elküldött! Ti azonban soha nem hallottátok a hangját, sem nem láttátok az arcát.

38 Üzenete sem él bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő elküldött.

39 Gondosan tanulmányozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azok által kaptok örök életet. Pedig az Írások is rólam tanúskodnak!

40 Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.

41 Az emberektől nem fogadok el dicséretet.

42 Ismerlek titeket, és tudom, hogy Isten szeretete nem él bennetetek.

43 Bár Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtok el. Ha valaki a saját nevében jönne, azt elfogadnátok.

44 Hogyan is tudnátok bennem hinni? Hiszen szeretitek, ha az emberek megdicsérnek titeket, de nem törekedtek arra, hogy az egyetlen Istentől kapjatok dicséretet!

45 Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál! Mózes fog vádolni titeket, éppen ő, akiben reménykedtetek. Mert ha Mózesnek valóban hinnétek,

46 akkor nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt.

47 De ti nem fogadjátok el, amit Mózes írt, ezért azt sem hiszitek el, amit én mondok!”

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21