János Evangéliuma 8 EFO

A házasságtörő asszony esete

1 Jézus felment az Olajfák hegyére.

2 Korán reggel ismét visszatért a Templom területére. Az emberek mind köré gyűltek, ő pedig leült, és tanította őket.

3 A törvénytanítók és a farizeusok odahoztak Jézushoz egy asszonyt, akit rajtakaptak, hogy házasságtörést követett el. Középre állították,

4 és megkérdezték Jézust: „Mester, ezt az asszonyt tetten érték házasságtörés közben.

5 Mózes a Törvényben azt parancsolta, hogy az ilyen asszonyt kövekkel agyon kell dobálni: így kell megölni. Hát te mit mondasz?”

6 Ezt azért kérdezték, hogy Jézust próbára tegyék, és vádolhassák valamivel. De ő nem válaszolt, csak lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földre.

7 Mivel tovább kérdezgették, végre felállt, és azt mondta nekik: „Van itt köztetek olyan, aki még nem követett el bűnt? Ha van, akkor ő dobja az asszonyra az első követ!”

8 Majd újra lehajolt, és tovább írt a földre.

9 Ezt hallva, a törvénytanítók és farizeusok kezdtek elszállingózni. Először az idősebbek távoztak, majd egymás után mind eltűntek. Végül csak Jézus és a középen álló asszony maradt ott.

10 Ekkor Jézus felegyenesedett, és megszólította: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki nem ítélt el téged?”

11 Az asszony felelt: „Senki, Uram.”Jézus így felelt: „Én sem ítéllek el. Menj el, de többé ne vétkezz!”

A világ világossága

12 Később Jézus ezt mondta az összegyűlt sokaságnak: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely maga az örök élet.”

13 Ekkor a farizeusok megjegyezték: „Amikor magadról tanúskodsz, te vagy az egyetlen, aki azt állítja, hogy ez igaz. Ezért a tanúságod nem érvényes!”

14 Jézus így felelt: „Még ha magamról beszélek, akkor is érvényes a tanúságom, mert én tudom, honnan jöttem, és hová megyek. De ti nem tudjátok, honnan jöttem, és hová megyek.

15 Ti emberi módon, a látszat szerint ítéltek. Én azonban nem ítélek el senkit.

16 De ha mégis ítélek, az ítéletem akkor is érvényes és igazságos. Miért? Azért, mert nem egyedül ítélek. Velem van az Atya, aki elküldött engem.

17 A Törvényetek azt mondja: ha két tanú ugyanazt állítja, akkor el kell fogadnotok, hogy igazat mondanak.

18 Én vagyok az egyik tanú, aki önmagamról tanúskodok, és az Atya a másik tanú, aki engem küldött: ő is tanúskodik rólam.”

19 Megkérdezték tőle: „Ki a te Atyád, és hol van?”Jézus így válaszolt: „Ti ugyanúgy nem ismertek engem, ahogy Atyámat sem ismeritek. Ha tudnátok, ki vagyok, ismernétek Atyámat is.”

20 Jézus mindezt akkor mondta, amikor a Templom területén tanított, annak a helynek a közelében, ahol az adományokat gyűjtötték. Senki sem tartóztatta le, mert még nem jött el az ideje.

Jézus az Atyától jött, és hozzá megy

21 Azután Jézus ezt mondta: „Én elmegyek, ti pedig keresni fogtok engem. De ahová megyek, oda ti nem jöhettek, és a bűneitekben fogtok meghalni.”

22 Ekkor a zsidó vezetők egymás között tanakodtak: „Talán meg akarja ölni magát, hogy azt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek«?”

23 Jézus így folytatta: „Ti innen a földről származtok, én pedig fentről származom. Ti ehhez a világhoz tartoztok, de én nem.

24 Ezért mondtam nektek, hogy a bűneitekben fogtok meghalni. Bizony, ha nem hiszitek, hogy ÉN VAGYOK, akkor a bűneitekben haltok meg.”

25 Ekkor azok megkérdezték: „Ki vagy te tulajdonképpen?”Jézus így válaszolt: „Az vagyok, akinek már kezdettől mondom magamat.

26 Sok mindent mondhatnék rólatok, és elítélhetnélek titeket. De én csak azt mondom, amit attól hallottam, aki elküldött engem. És amit ő mond, az igaz!”

27 De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt.

28 Jézus így folytatta: „Amikor majd felemelitek az Emberfiát, akkor fogjátok megérteni, hogy én vagyok . Meg fogjátok érteni, hogy amit teszek, azt nem magamtól teszem, és csak azt mondom, amire az Atya tanított.

29 Mert engem ő küldött, és mindig velem van. Nem hagyott egyedül, mert én mindig azt teszem, amit ő szeret.”

30 Amikor ezt mondta, sokan hittek Jézusban.

Az igazság megszabadít

31 Azután Jézus azokhoz fordult, akik hittek benne: „Ha ragaszkodtok tanításomhoz, engedelmeskedtek a szavamnak, és annak megfelelően éltek, akkor valóban a tanítványaim vagytok.

32 Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket.”

33 Ekkor a zsidó vezetők ezt mondták: „Mi Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgák! Miért mondod, hogy meg fogunk szabadulni?”

34 Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek, ha valaki bűnt követ el, az szolgája a bűnnek.

35 De a szolga nem marad örökre a családban, csak a fiú!

36 Ezért ha a Fiú megszabadít titeket, akkor valóban szabadok lesztek! Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok,

37 mégis meg akartok ölni, mert nem fogadjátok el a tanításomat.

38 Én arról beszélek, amit Atyámtól tanultam, és ti is azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.”

39 Azok így feleltek: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus pedig így válaszolt: „Ha valóban Ábrahám gyermekei volnátok, akkor az ő példáját követnétek.

40 De ti meg akartok ölni engem, aki az igazságot mondom nektek, amit Istentől hallottam. Ábrahám nem tett ilyet.

41 Ti valóban azt teszitek, amit atyátok.”Ők erre így válaszoltak: „Nem vagyunk mi törvénytelen gyermekek! Egy atyánk van, az Isten!”

42 Jézus így válaszolt nekik: „Ha Isten volna az atyátok, szeretnétek és elfogadnátok engem, mert én Istentől jöttem, az ő jelenlétéből. Nem magamtól jöttem, ő küldött el engem.

43 Miért nem értitek, amit mondok? Mert nem fogadjátok el tanításomat!

44 A ti atyátok a Gonosz! Ti pedig örömmel megteszitek, amit ő kíván. Ő kezdettől fogva gyilkos volt, és soha nem állt az igazság oldalán, mert nincs is benne semmi igazság. Amikor hazudik, akkor mutatja meg a valódi természetét: mert hazug, és a hazugságok forrása.

45 Ezzel ellentétben én az igazat mondom, de ti nem hisztek nekem.

46 Kicsoda vádolhatna engem bűnnel közületek? Ha pedig igazat mondok, miért nem hisztek nekem?

47 Aki Istentől származik, az elfogadja, amit Isten mond. Ti pedig azért nem fogadjátok el, mert nem Istentől származtok!”

Jézus és Ábrahám

48 A zsidó vezetők erre azt felelték: „Talán nincs igazunk, amikor azt mondjuk, hogy samáriai vagy, és gonosz szellem van benned?”

49 Jézus így válaszolt: „Nincs bennem gonosz szellem, hanem tisztelem Atyámat, ti pedig gyaláztok engem.

50 Én nem a magam dicsőségét keresem. Van valaki, aki törődik vele, és ő fog ebben ítélni.

51 Igazán mondom nektek: ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és a szerint él, az nem hal meg soha.”

52 Azok így válaszoltak: „Most már biztosan tudjuk, hogy gonosz szellem lakik benned! Hiszen Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak, te mégis azt mondod: »ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és aszerint él, az nem hal meg soha«.

53 Nagyobb vagy, mint atyánk Ábrahám? Ő meghalt, és a próféták is mind meghaltak. Hát mit gondolsz, ki vagy te?!”

54 Jézus erre így válaszolt: „Ha magamat dicsőíteném, akkor a dicsőségem nem érne semmit. Atyám az, aki engem megdicsőít. Őróla azt állítjátok, hogy ő az Istenetek.

55 Pedig soha nem ismertétek meg őt, én viszont ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, ugyanolyan hazug lennék, mint ti. De én ismerem őt, és engedelmeskedem annak, amit mond.

56 Atyátok, Ábrahám nagyon örült annak a reménynek, hogy meg fogja látni azt a napot, amikor majd eljövök. Látta is, és nagyon örült.”

57 Ekkor a zsidó vezetők azt mondták neki: „Micsoda?! Azt állítod, hogy láttad Ábrahámot? Ez lehetetlen, hiszen még ötven éves sem vagy!”

58 Jézus felelt: „Igazán mondom nektek: mielőtt Ábrahám megszületett, én vagyok .”

59 Ekkor köveket kaptak föl, hogy megdobálják Jézust, de ő eltűnt előlük, és a Templom területéről.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21