János Evangéliuma 21 EFO

Jézus megjelenik a Galileai tónál

1 Később Jézus újra megjelent a tanítványoknak a Galileai-tónál. Ez így történt:

2 együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány.

3 Simon Péter azt mondta nekik: „Kimegyek halászni.”Erre a többiek is azt mondták: „Mi is veled megyünk.” El is indultak, beszálltak egy halászbárkába, de egész éjszaka nem fogtak egyetlen halat sem.

4 Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem ismertek rá.

5 Megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?”„Semmit” — felelték a tanítványok.

6 Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, olyan sok hal került bele.

7 Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Az Úr van ott!” Amint Péter ezt meghallotta, felvette a felsőruháját — mert a munkához levetkőzött —, és beugrott a vízbe.

8 A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre.

9 Amikor partot értek, tűzrakást találtak, a parázson halak sültek, és kenyér is volt ott.

10 Jézus megszólította őket: „Hozzatok néhány halat, amelyet most fogtatok!”

11 Ekkor Simon Péter visszament a bárkához, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, pontosan százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét.

12 Azután Jézus hívta őket: „Gyertek, reggelizzetek meg!” A tanítványok nem merték megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr.

13 Jézus ekkor fogta a kenyeret, és odaadta nekik, majd a halakat is.

14 Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból.

Szeretsz-e engem?

15 Miután megreggeliztek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz engem, mint ezek a többiek?”Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy kedves vagy nekem.”Jézus erre azt mondta neki: „Legeltesd a bárányaimat!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz engem?”Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy kedves vagy nekem.”Jézus azt mondta: „Gondoskodj a juhaimról!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, kedves vagyok neked?”Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „kedves vagyok neked?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy kedves vagy nekem.”Jézus azt mondta neki: „Legeltesd a juhaimat!

18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.”

19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Gyere utánam!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, a nyomukban jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?”

21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát ővele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?! Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?!”

24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket most leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja a megírt könyveket.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21