János Evangéliuma 20 EFO

A tanítványok üresen találják Jézus sírját

1 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a követ elmozdították a sír bejáratától.

2 Ekkor elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

3 Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz.

4 Együtt szaladtak, de a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda.

5 Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba.

6 Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba.

7 Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva.

8 Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt.

9 Ugyanis, még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek,

11 Mária pedig ott maradt a sír előtt, és sírt. Közben lehajolt, hogy benézzen a sziklasírba,

12 és két fehér ruhás angyalt látott. Ott ültek, ahol korábban Jézus teste volt: egyik a fejénél, a másik a lábánál.

13 Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?”Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.”

14 Majd hátranézett, és meglátta Jézust, aki ott állt a háta mögött. De Mária nem ismerte fel, hogy ő az.

15 Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?”Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!”

16 Jézus nevén szólította: „Mária!”Ekkor Mária megfordult, és azt mondta: „Rabbuni!” Ez héberül azt jelenti: „Mester”.

17 Jézus ezt mondta neki: „Ne érj hozzám, mert még nem mentem fel az Atyához! De menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: »Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez!«”

18 Ezután Mária a tanítványokhoz ment, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.

Jézus megjelenik tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a zsidó vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt nekik: „Békesség!”

20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.”

22 Miután ezt mondta, rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet!

23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azok a bűnök bocsánatot nyernek. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azok a bűnök megmaradnak.”

Jézus megjelenik Tamásnak

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent.

25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat. De Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem el, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok zárt ajtók mögött újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük. „Békesség!” — köszöntötte őket.

27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás így felelt: „Uram és Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik akkor is hisznek, ha nem látnak!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül sok nincs leírva ebben a könyvben.

31 De sok fel van jegyezve benne, és ezeket éppen azért írták le a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Azért írták le, hogy ha hisztek benne, életetek legyen a neve által.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21