36 Ha pedig ez így van, akkor miért vádoltok engem Isten megsértésével, amikor azt állítom, hogy Isten Fia vagyok, akit az Atya kiválasztott és elküldött erre a világra.
37 Ha nem ugyanazt teszem, amit Atyám, akkor ne higgyetek nekem!
38 De ha ugyanazt teszem, amit Atyám, akkor higgyetek a tetteimnek! Még ha nekem nem is hisztek, legalább a tetteimnek higgyetek! Akkor majd felismeritek, és megértitek, hogy az Atya bennem van, én pedig az Atyában!”
39 Ekkor újra megpróbálták letartóztatni Jézust, de ő eltűnt előlük.
40 Ezután a Jordán folyón túlra ment, arra a helyre, ahol korábban János bemerítette az embereket, és ott is maradt egy ideig.
41 Sokan jöttek hozzá, és ezt mondták: „János nem tett csodákat, de amit erről az emberről mondott, az mind igaz.”
42 És sokan hittek Jézusban.