38 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:„Uram, ki hitt a beszédünknek,és ki látta meg az Úr karjának erejét?” Ézs 53:1
39 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni:
40 „Az Úr vakította meg a szemüket,keményítette meg a szívüket,hogy ne lássanak,ne értsenek,és ne forduljanak hozzá,hogy meggyógyítsa őket.” Ézs 6:10
41 Ézsaiás azért mondta ezt, mert látta az Úr dicsőségét, és őróla szólt.
42 Ennek ellenére, még a zsidó vezetők között is sokan voltak, akik hittek Jézusban. De ezt nem merték nyíltan megmondani, mert féltek a farizeusoktól. Attól féltek, hogy kizárják őket a zsinagógai közösségből.
43 Ezeknek, akik titokban hittek Jézusban, többre értékelték az emberektől kapott dicséretet, mint az Istentől jövőt.
44 Jézus hangosan kihirdette: „Aki bennem hisz, az valójában abban hisz, aki elküldött engem.