18 Ezután Mária a tanítványokhoz ment, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.
19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a zsidó vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt nekik: „Békesség!”
20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.
21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.”
22 Miután ezt mondta, rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet!
23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azok a bűnök bocsánatot nyernek. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azok a bűnök megmaradnak.”
24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent.