6 Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba.
7 Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva.
8 Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt.
9 Ugyanis, még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.
10 Ezután a tanítványok hazamentek,
11 Mária pedig ott maradt a sír előtt, és sírt. Közben lehajolt, hogy benézzen a sziklasírba,
12 és két fehér ruhás angyalt látott. Ott ültek, ahol korábban Jézus teste volt: egyik a fejénél, a másik a lábánál.