14 Az a nap pedig, amikor Jézus sarat készített, és meggyógyította a vak szemét, szombat volt.
15 A farizeusok is megkérdezték a vakon született embert, hogy, hogyan gyógyult meg.Ő pedig így felelt nekik: „Sarat kent a szememre, lemostam, és most látok.”
16 Néhány farizeus azt mondta: „Az az ember nem Istentől való, mert nem tartja meg a szombatot.”„De hogyan tehetne egy bűnös ilyen csodát?” — kérdezték mások. Ebből azután vita kerekedett közöttük.
17 Ekkor újból a vakon születetthez fordultak: „Hát te mit mondasz róla most, hogy meggyógyította a szemedet?”Ő pedig így felelt: „Azt, hogy próféta.”
18 A zsidó vezetők ekkor kétségbe vonták, hogy ez az ember valóban vak volt, és csak később gyógyult meg a szeme. Ezért odahívták a szüleit, és
19 megkérdezték tőlük: „Ez a fiatok? És valóban vakon született? Ha igen, akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?”
20 A szülők ezt felelték: „Igen, ő a mi fiunk, és valóban vakon született.