19 megkérdezték tőlük: „Ez a fiatok? És valóban vakon született? Ha igen, akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?”
20 A szülők ezt felelték: „Igen, ő a mi fiunk, és valóban vakon született.
21 De hogy lehet az, hogy most lát, és ki gyógyította meg a szemét, azt nem tudjuk. Kérdezzétek meg tőle, hiszen már felnőtt, majd ő megmondja!”
22 A szülők ezt azért mondták, mert féltek a zsidó vezetőktől. Azok ugyanis már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak mondja Jézust, azt ki kell tiltani a zsinagógából. Ezért mondták a szülők, hogy:
23 „Kérdezzétek meg tőle, hiszen már felnőtt, majd ő megmondja!”
24 Ekkor a zsidó vezetők másodszor is magukhoz hívatták azt, aki meggyógyult, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget Istennek, és mondd meg az igazat! Mi tudjuk, hogy az az ember bűnös.”
25 Ő így felelt: „Én nem tudom, hogy bűnös-e vagy sem, de azt tudom, hogy vak voltam, most pedig látok.”