34 A zsidó vezetők letorkolták: „Tetőtől talpig bűnben születtél, és még te akarsz minket tanítani?!” Ezzel kitiltották a zsinagógából.
35 Jézus megtudta, hogy a zsidó vezetők kitiltották ezt az embert a zsinagógából. Ezután találkozott vele, és megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?”
36 Ő visszakérdezett: „Ki az, Uram? Mondd meg, hogy higgyek benne!”
37 Jézus így felelt: „Ő az, akit látsz. Én vagyok az, aki veled beszélek.”
38 Erre a férfi ezt felelte: „Hiszek, Uram!” Leborult Jézus előtt, és imádta őt.
39 Jézus ekkor azt mondta: „Azért jöttem erre a világra, hogy ítéletet tartsak. Azért jöttem, hogy akik vakok voltak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.”
40 Meghallotta ezt néhány farizeus, akik Jézus közelében voltak, és megkérdezték tőle: „Hogyan? Talán mi is vakok vagyunk?!”