12 Én, én vagyok a vigasztalótok!Miért félsz a halandótól,az olyan embertől, aki a fű sorsára jut?
13 Elfelejtetted alkotódat, az Urat,aki az eget kifeszítette,és alapot vetett a földnek?Miért rettegsz szüntelen, mindennapaz elnyomó izzó haragjától,mellyel el akar pusztítani?De hová lesz az elnyomó izzó haragja?!
14 Hamarosan megszabadul a megkötözött,nem hal meg, nem kerül a sírba,nem fogy el a kenyere.
15 Mert én, az Úr vagyok a te Istened,aki fölriasztom a tengert,hogy zúgnak hullámai.Seregek Ura a nevem!
16 Igéimet adom a szádba,és kezem árnyékával takarlak be,amikor újra kifeszítem az eget,és alapot vetek a földnek,Sionnak pedig ezt mondom:Az én népem vagy!
17 Ébredj már, ébredj már,kelj föl, Jeruzsálem!Kiittad már a harag poharát,melyet az Úr keze tartott eléd,az öblös poharat, amelytől tántorogsz,kiittad, kiürítetted.
18 Fiai közül, akiket szült,senki sem nyújthat támaszt most neki;fiai közül, akiket fölnevelt,senki sem foghatja a kezét.