1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2 Ilyesfélét eleget hallottam.Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
3 Vége lesz-e már az üres beszédnek?Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
4 Én is tudnék úgy beszélni, mint ti,csak volnátok az én helyemben!Tudnék én is szép szavakat mondani nektek,csóválhatnám gúnyosan a fejemet.
5 Szavaimmal erősíthetnélek titeket,ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.
6 Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam,de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;
7 mostanra teljesen kimerített.Elpusztítottad egész családomat.
8 Megragadtál! Tanúvá lett,ellenem támadt, engem vádolelesett állapotom.
9 Haragja marcangolt és üldözött engem.Fogait csikorgatja ellenem,villogó szemekkel néz rám ellenségem.
10 Feltátották ellenem szájukat,gyalázkodva arcul vertek,együtt vonulnak ellenem.
11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak,és a bűnösök kezébe juttat.
12 Nyugalomban éltem, de ő összetört.Nyakon ragadott, és szétzúzott,céltáblának használt engem.
13 Mindenfelől záporoznak nyilai;felhasítja veséimet kíméletlenül,epémet kiontja a földre.
14 Rést rés után tör rajtam,és rám rohan, mint valami hős.
15 Varrott zsákruhát húztam a bőrömre,porba hajtottam büszkeségemet.
16 Arcom a sírástól kivörösödött,szempilláimon a halál árnyéka ül.
17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak,és imádságom tiszta.
18 Föld, ne fedd be véremet,ne némuljon el segélykiáltásom!
19 Most is van tanúm a mennyben,és kezesem fenn a magasságban.
20 Saját barátaim csúfolnak!Könnyek között tekintek Istenre,
21 hogy igazolja a férfiút Istennél,és az embert felebarátjával szemben.
22 Mert ez a néhány esztendő eltelik,és én nem térek vissza az ösvényről,amelyen elmegyek.