1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2 Az élő Istenre mondom,aki megfosztott igazamtól,és a Mindenhatóra,aki megkeserítette lelkemet,
3 hogy amíg csak lélegzem,és Isten lehelete van bennem,
4 nem szól ajkam álnokságot,nem mond nyelvem hamisságot.
5 Távol legyen tőlem,hogy igazat adjak nektek!Míg csak meg nem halok,nem engedek feddhetetlenségemből.
6 Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom,egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret.
7 Úgy járjon ellenségem,mint a bűnös ember,és aki ellenem támad, mint az álnok.
8 Mert van-e reménye az elvetemültnek,ha véget vet neki Isten,és számon kéri tőle életét?
9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását,amikor végszükségbe kerül?
10 Lelheti-e örömét a Mindenhatóban?Segítségül hívhatja-ebármikor az Istent?
11 Hadd tanítsalak benneteketIsten hatalmáról!Nem tartom titokbana Mindenható tervét.
12 Hiszen mindnyájan látjátok!Miért beszéltek hát hiábavalóságot?
13 Ez jut a bűnös embernek Istentől,ilyen örökséget kapnakaz erőszakoskodók a Mindenhatótól:
14 Ha sok gyermeke lesz is,fegyver vár rájuk,a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik.
15 Maradékukat dögvész viszi sírba,özvegyei nem siratják őt.
16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel,mint a por,és úgy rakná egymásra ruháit,mint más a vályogtéglát:
17 összehordta, de az igazaköltik majd magukra,az ezüstön pedigaz ártatlanok osztoznak.
18 Háza, amelyet épített, mint a molyfészek,vagy mint a lombsátor,melyet a csősz készít.
19 Gazdagon fekszik le,de többé ezt nem teszi:mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije.
20 Rémület lepi meg, mint az árvíz,éjjel ragadja el a forgószél.
21 Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy,elragadja őt lakóhelyéről.
22 Dobálja kíméletlenül,futva menekül előle.
23 Összecsapják tenyerüket miatta,és fölszisszennek lakóhelyén.