1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2 Most is csak lázongás, ha panaszkodom,kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat.
3 Bár tudnám, hogy hol találom Istent!Elmennék a trónusáig,
4 eléje terjeszteném ügyemet,tele lenne szám szemrehányással,
5 hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol,és hogy megértsem, mit is mond nekem:
6 teljes erővel perel-e majd velem,vagy meghallgat figyelmesen?
7 Becsületes emberként vitatkoznék vele,és végleg fölmentene engem a bírám.
8 De ha kelet felé megyek, nincsen ott,ha nyugat felé, nem veszem észre.
9 Ha északon működik, nem látom,ha délre fordul, ott sem láthatom.
10 De ő tudja, milyen úton járok:ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.
11 Szorosan járok a nyomában,az ő útján maradok, nem térek le róla.
12 Ajkának parancsából nem engedek,keblembe zártam szája mondásait.
13 De ő hajthatatlan –ki is téríthetné el a szándékától?Véghezviszi, amit lelke kíván.
14 Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám.Ilyesfélét gyakran szokott tenni.
15 Ezért rémület fog el színe előtt,ha csak rágondolok is, megrettenek tőle.
16 Mert Isten csüggesztette el a szívemet,a Mindenható rémített meg engem.
17 Mert nem a sötétség miattkell elnémulnom,nem az arcomat borítósűrű homály miatt.