1 Lelkem összetört, napjaim peregnek, vár rám a temető!
2 Bizony, gúnyolódásban van csak részem,gáncsoskodásaik miatt le sem hunyom a szemem.
3 Tedd meg, vállalj értem kezességet!Ki más kezeskednék értem?
4 Mert szívükből eltávolítottad az értelmet,azért nem engeded fölülkerekedni őket.
5 Mások előtt prédával dicsekszik,miközben elsorvadnak fiai:
6 így tett példázattá az emberek előtt;olyan lettem, mint akit arcul köptek.
7 Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt,minden tagom olyan, mint az árnyék.
8 Elszörnyednek ezen a becsületesek,és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.
9 De az igaz ragaszkodik a maga útjához,és aki tiszta kezű, annak megnő az ereje.
10 De jöjjetek csak mindnyájan újra,úgysem találok bölcset köztetek!
11 Napjaim elmúltak,szétfoszlottak terveim,szívemnek vágyai.
12 Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni,mintha a világosság közelebb lenne,mint a sötétség.
13 Ha abban kell reménykednem,hogy a holtak hazája a házam,a sötétségben vetettem meg az ágyam,
14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem,a férgeket pedig anyámnak és nővéremnek,
15 hol van akkor az én reménységem?Ki láthat itt reménysugárt?
16 Velem száll le a holtak hazájába,ha majd együtt a porba hanyatlunk.